Mexico City

2017. december 31. Mexico City

Mint mondtam, nagyon korán keltünk. Bepréseltük magunkat a cabrioba a sok csomaggal. Volt velünk egy nagy gurulós bőrönd, igazi dzsungel felszerelés. Na, ez a bőrönd kitöltötte a csomagtartót, meg egy húzós kisebb gurulós táska és úgy ültünk az autóban mint a heringek a konzerv dobozban. Ehhez még jött a mi csomagunk útitársammal, szóval biztos jól néztünk ki, de ami a fő, nagyon kényelmes volt. Még szerencse, hogy csak 10 percre volt a reptér J. Hiába mondtam, hogy jöjjünk cucc táskával ezt a kérésemet figyelmen kívül hagyták. Később persze volt előnye is a nagy gurulós bőröndnek már Mexico-ban, mert a tér, ahol a szállodánk volt, le volt zárva és a környék is. Ezért minden csomagunkat kézben kellett bevinnünk a hotelig.

Gyorsan leadtuk az autót, kíváncsi vagyok autópálya használatért mennyit vonnak még le a kártyámról, de úgy tűnt minden rendben volt az autóval. Aztán vonatozás a terminálig chek-in és elindultunk a biztonsági ellenőrzésre. Biztos nem találjátok ki, hogy ki kapott megint részletes ellenőrzést. Persze hogy ifjabb útitársamat választották. Mondták mi mehetünk az egyszerű ellenőrzésen, de neki át kell esnie a részletes átvilágításon. Nem tudom miért ilyen gyanús mindig szegényem J. Nem hagytuk egyedül, mi is mentünk megnézni a részleteket. Itt legalább nem volt kikérdezés.

Beértünk végre a kapuk előtti váróterembe és elkezdtünk keresni valami kaját. Én nem bírok reggeli nélkül létezni. Mindenféle hely volt, mi kerestük az olaszt, ami állítólag a váróteremben volt. Persze, hogy elmentünk 2x is ifjú útitársammal mellette, de mint igazi férfiak nem láttuk meg, így egy ír étkezdébe ültünk be. Nem volt nagy választék, a sok rossz közül én tojásrántottát rendeltem kolbásszal. Nem akarjátok tudni, mit kaptam??!! Egy karamelizált cukorral meglocsolt croissant-ban volt beletéve a rántotta és a virsli formájú kolbász. Mindez potom 18 USD-ért (kb. 5000 Ft). Eddig is tudtam, de most ismét rádöbbentem, hogy az USA-ban nem igazán lehet jó kaját kapni az átlag embernek. Biztos itt is vannak jó szakácsok és jó éttermek, de mi sajnos ilyet nem láttunk, szerintem a minőségi ételhez csak a felsőbb réteg jut, az átlag a műanyagba csomagolt mirelit szemetet eszi. Sok az elhízott, szerintem, pont ezért. Van mentség is, ez egy ír étterem volt!!!! Aki jót akar enni az ne az USA-ba menjen.

Időben indultunk és több mint 3 órát repültünk, a menetrendhez képest közel fél órával előbb érkeztünk meg Mexikóba. Szokásos papírkák kitöltése a határátlépés előtt, amiket csak úgy elvesznek, de egészen biztos, hogy senki se olvas el és már meg is kaptuk a mexikói pecsétet az útleveleinkbe. Nem volt semmi színjáték mint az USA-ban. A mexikóiak sem félnek a migrásoktól. Persze lehet, hogy Mexikóba, ahogy szerény hazánkba se akarnak menni a migránsok, csak nekik nincs egy jó kis migráns ellen uszító kormányuk és Soros Györgyük J. Nem féltek így pillanatok alatt beengedtek minket.

A 8-as kapuhoz kellett mennünk és ott kint az autóknál kellett várnunk a Bencét. Egy jó húsz perccel a megbeszéltek előtt voltunk ott, így kicsit vártunk a benzingőzben a terminál előtt.

Végre megérkezett a Bence. Szimpatikus bölcsész és művész közötti típusú embernek láttam, szemüveges, foglalkozása életművész és jazz gitáros. Volt egy jómódú mexikói felesége és egy csodaszép kislánya. Már 13 éve Mexikóvárosban élt, jól ismerte a dörgést. A vezetési stílusáról annyit, hogy nagyon óvatos. És ez igen enyhe kifejezés J. Egy Közép-amerikai lüktető metropolisban, mi olyan 30-40-el száguldottunk a teljesen üres utakon, mivel mint kiderült, itt a szilveszter az emberek nagy többségének fontos családi ünnep és koradélutántól az élet úgy megáll, mint nálunk december 24-én. Mi ezt a kiürült állapotú várost kihasználtuk a száguldásra és pillanatok alatt a Frida Kahlo múzeumhoz értünk. Bence kicsit bizonytalan volt a pontos helyszín kapcsán, így menetközben megkérdeztünk néhány rendőrt és járókelőt. A festőnő háza előtt két irányból hosszú sorok kígyóztak. Bence javasolta, hogy álljunk be az egyikbe. Nekem nem tetszett a dolog, megkérdeztem az előttünk állókat, hogy mióta várnak? Mondták, hogy nekik interneten előre megváltott jegyük van és maximum egy órán belül bejutnak. Kérdeztem, a sorból a többiek is ilyen jeggyel rendelkeznek? Kiderült, hogy igen. Bence és a többiek átmentek a másik sokkal hosszabb sorba. Én arra gondoltam, hogy ez így nem lesz jó, mert 11 óra múlt már és a múzeum a mai napon csak 2-ig tart nyitva. Ennyi ember nehezen juthat be. A jegykezelő a sorok elején közölte, hogy felesleges sorba állni, mivel már a hosszabb sorban kijelölték az utolsó embert, aki még ma bemehet, a többieket nem tudják beengedni. Elmondtam a szomorú hírt a többieknek. Bence javasolta, hogy fizessük le a jegykezelőt. Megpróbálta 50 helyi pénzzel lefizetni, de nem járt sikerrel. Vagy keveset ajánlott, vagy tényleg nem lehetett bejutni a múzeumba, így lemondtunk róla.

Bence javasolta, hogy ha már így jártunk, akkor menjünk a hotelba, foglaljuk el a szobánkat és utána menjünk a gyalogos városnéző túrára.

Igen ám, de a hotel környéke le volt zárva! A város szilveszteri buliját, pont a mi hotelünk előtti térre szervezték. Ennyi rendőrt még soha sem láttam! Sok százan biztosították a rendezvényt.

Bence megkérdezte és állítólag azt a választ kapta, hogy a szállodához nem lehet autóval menni az ünnepség miatt. Megállt egy olyan jó 3 utcányira a hoteltől. Onnan gyalogoltunk a táskákkal felpakolva, mint a málhás lovak a hotelig. Ahová persze folyamatosan érkeztek az autók J. Valószínűleg a Bence nem a megfelelő embert kérdezte a behajtásról a hotelbe, vagy nem mondta, hogy a hotelbe megyünk. Egyből a szívembe zártam őt J.

Beléptünk a Sheraton előcsarnokába. Nagy volt a nyüzsi, de viszonylag hamar sorra kerültem. Persze ez sem ment simán. A hölgy közölte, hogy egy franciaágyas szobát tud nekem adni. Mondom neki, de mi 3 vagyunk 2 felnőtt meg egy 14 éves gyerek, hogy aludjunk 3-an egy franciaágyon? Mondta, hogy sajnos minden szobájuk foglalt és ő csak ezt tudja felajánlani. Elkapott a méreg és indulatosan elmondtam neki, hogy nézze meg a foglalást, világosan látszik belőle, hogy 2 felnőtt és egy 14 éves gyerek részére foglaltunk. A Bence mondta ekkor, hogy nem szabad indulatosan beszélni vele, mert akkor megsértődik, és nem akar segíteni. Sajnos ekkor már késő volt hangosan mondtam neki, hogy intézze el azt a szobát, amit foglaltunk nem kérek többet. Elment segítséget kérni valami főnök félétől, aki aztán odajött és mondta, hogy tud adni két franciaágyas szobát, de csak felárért cserébe. Mondtam, hogy nem akarok felárat fizetni, adja azt, amit foglaltam. Végül is odaadták a két franciaágyas szobát felár fizetése nélkül.

Felmentünk a szobába a 17. emeletre, 1717-es  szoba lett a mienk. Ez a sok hetes végig kíséri az életemet. A szoba szép volt és a színpadra meg a térre nézett.

Gyorsan összeszedtük magunkat és indultunk a városba. Vagyis indultunk volna, csak sajnos egyik útitársam kiverte a hisztit, hogy ő még nem ebédelt. Így hát a városnézésből másfél órát ebédeléssel töltöttünk. A szendvics nem volt jó, mert a napnak ezen szakában csak húst lehetett enni salátával, semmi szénhidrátot. Meg a sav is felgyülemlett… így hát a gyors szendvics teljesen kizárt volt. Villás ebéd 2 fogással tequila-val másfél óra alatt. Végül is csak egy fél napunk volt Mexikóvárosban, így a másfél órás ebéd teljesen elfogadható volt ebben a szituban J. A tequila mellé egy pohárka citromos kísérőt és egy pohárka nagyon erős borsos paradicsomlevet kaptunk.

Végre elindultunk. Hosszú séta következett a Paseo de la Reforma-n (sugárúton) és sétáltunk, sétáltunk, míg végre az opera, színházszerű épületéhez értünk.

Aztán a sugárút sétáló utcába ment át. Az első dolog, amit láttunk ott, egy Salvador Dali szobor kiállítás volt, az utca első templom kertjében. Nagyon érdekes szobrok voltak itt, köztük Sárkányölő Szent György szobor.

Tovább mentünk az utcán és megláttuk a csodálatos csempe palotát. Erről a palotáról a Bence elmesélte nekünk, hogy a nagyon gazdag úriember fia egy semmirekellő volt. Az apja mérgében azt mondta neki, csak akkor örökölheti meg a családi vagyont, ha legalább egyszer valami maradandót alkot. Erre a gyermek gondolt egyet és a családi palotát kívülről lecsempézte. Remélem örökölt, mert maradandót alkotott, a ház csodaszép lett!

Tovább mentünk a sétáló utcán. Kávéztunk, láttunk fogatlan utcai táncost és hömpölygő népet a sétáló utcán.

Kb. 10 perces sétával eljutottunk a Zócalo térre, ahol az Elnöki palota és a Katedrális meg más templomok álltak. Nagy részük a szintén a téren látható Tenochtitlan (ez volt az Azték neve Mexikóvárosnak) romjaiból épült. Már az operánál is felengedtük a drónt, de kb. 2 perc múlva jött a rendőrség és leparancsolta. Aztán a Zócalo téren ismét elindítottuk a szerkezetet, és itt már nyugodtan tudtunk fényképeket és videót csinálni.

Aztán elindultunk a híres Garibaldi térre, hogy halljunk egy kis mariachi zenét. Sajnos, mint már írtam december 31-én itt mindenki visszahúzódik és ez a téren is meglátszott. Alig volt nyitva néhány vendéglő, ami meg nyitva volt, ott mondták, hogy egy órán belül zárnak. Mi azért szerettünk volna valahová beülni. Így gondoltuk bemegyünk az egyik vendéglőbe. El is indultunk, amikor közölték, hogy gyerekkel nem lehet bemenni. Próbáltuk lefizetni a bejáratnál lévő őrt, aki hajlott is a dologra, de aztán jött a főpincér, a főnök, meg mindenki, és a korrupciós kísérletünk megbukott. Így csak a teraszon tudtunk leülni. Itt persze nem a vendéglői minőségibb zenei szolgáltatás volt, hanem a vendéglőből kiszorult kevésbé profi zenészek játszottak.

Idősebb útitársam megint remekelt, mert mondta, hogy ő jól hallja a zenét, amit a szomszéd asztalnak húznak, nem akar fizetni azért, hogy nekünk is játszanak 3 dalt. Végül is a 200 peso amibe (kb. 3000 Ft) került a mi 3 dalunk az út árához képest tényleg nem fért bele J. Én mondtam, hogy én kifizetem, de akarok néhány zeneszámot. Végül is kicsit hamisan kaptunk 3 mariachi zeneszámot, köztük a híres Cielito Lindo is. A végén az útitársam megtört és még is befizetett a 200 peso-ba. Lehet, neki is tetszett. Biztos tetszett!!!

Nagyon fáradtak voltunk a kevés alvás miatt, már annyira nem tudtuk élvezni a dolgokat. Kb. 7 órakor elindultunk vissza a Hotelba. Bence fogott egy taxit, amivel gyorsan hazaértünk. Olyan fáradtak voltunk, hogy 8-9 óra fele már lefeküdtünk. Szilveszter este ritkán fordult elő, hogy 9-kor már ágyba kerüljünk, de mi mégis lefeküdtünk, nem bírtuk tovább. Nem zavart sem a téren lévő zenekar hangos zenéje sem, az egyéb zajok.

Éjfélkor a tűzijátékra ébredtünk. Olyan frekventált helyről láthattuk, mint minálunk, szerintem, csak Orbán Viktor nézheti az augusztus 20-i tűzijátékot Budapesten, a várban mindenféle engedély nélkül kialakított teraszán (legalábbis a sajtó bizonyos orgánumai szerint nincs rá engedélye, de a király maga a törvény. Így, szerintem, ha nincs is engedélye, akkor is van J).

Csodálatos volt a tűzijáték és több mint 5 percig tarott. A téren hatalmas tömeg gyűlt össze, hogy megcsodálja a tűzijátékot. Nagy szerencsénk volt, hogy mindez pont a mi szállodánk előtt történt. Boldog új évet kívántunk egymásnak és folytattuk az alvást. Így telt a szilveszterünk és az első napunk Mexikóvárosban.