Teotihuacan piramisok

2018. január 1. Kirándulás Teotihuacan piramisokhoz

Reggel 10-re jött értünk a Bence. Előtte még felmentünk a 18. emeletre a VIP étterembe elkölteni az év első reggelijét. Mondanom sem kell, hogy a Sheraton nem okozott csalódást, bőséges kínálat volt a felvágottakból, sajtokból és gyümölcsökből.

Még a reggeli előtt felmentünk a tetőteraszra is, a 19-re, ahol a medence és a SPA volt, néhány képet készíteni a városról.

Összecsomagoltunk és minden csomaggal együtt lementünk a Bence világ végén álló autójához, mert bár tegnap látta, hogy be lehet jönni a hotelhez és tudta, hogy sok és nehéz csomagunk van, mégis jó messze állt meg. Az igaz, hogy vitte az egyik táskámat, de nem értettem, hogy miért nem jött el a hotelig. Nyilván a tegnap esti koncert miatt még voltak lezárások, de a hotel megközelíthető volt. Jó srác ez a Bence, gondolt a kondinkra is, nehogy eltunyuljunk, meg hát egy kis súlyemelésre is rá vett minket. J

Beültünk az autóba (egy kis SEAT Ibizaja volt). A nagy bőrönd ide sem fért be természetesen, így az utastérbe hátra kellett betennünk a nagy táskáinkat. Az idősebb útitársam elől ült kényelmesen, mi hátul szorongtunk J. De hát azt a pár órát úgy is kibírjuk, gondoltam, végül is ez nem egy luxus utazás, ha az ára végül az lett is a repülőjegy miatt.

Útban a piramisok felé az volt a terv, hogy ellátogatunk az amerikai kontinens legnagyobb keresztény zarándokhelyére, a templomhoz, ahol a legenda szerint egy indián fiúnak megjelent Szűz Mária, a helyiek egyszerűen Catedral-nak hívják. A Vatikán ezt a Szűz Mária jelenést, a világ egyik legfontosabb elismert csodájának tartja.

 

A templom a jelenés helyszínére egy dombtetőre épült. A város többi részén viszonylagos szárazság volt, de ezen a helyen egy csoda szép ápolt park volt, ami élénk zöld színű volt tele virágokkal. Felmentünk az 1500-as években épült templomhoz, ami egy nagyobb kápolnára hasonlított. Az egész helyen rengeteg zarándok volt. A kis templomba való bejutásért is tömött sorokban álltak az emberek. Nem mentünk be, mert a Bence szerint, nem annyira érdekes. Így kihagytuk (a sorban állással együtt).

Lementünk a dombról és bementünk a domb lábában álló „düledező” új nagy templomba. A düledező szó azért pontos, mert a templomot laza talajra építették és a falai hol befelé, hol kifelé dőltek és a fizika minden törvényével ellentétben még álltak. Bence elárulta, hogy ez azért lehetséges, mert rengeteg betont pumpáltak az alapjai alá.

Az alsó templom előtt egy hatalmas tér volt, itt bizony teljes harci díszben indiánok ropták a táncot hatalmas hangos dobverés közben. Körbe-körbe ugráltak nagy tollakkal kifestett arccal, mindezt a keresztény vallás által elismert csoda helyszínén. Ez aztán a tolerancia! Nálunk Orbán biztosan mondaná, hogy ezért is Brüsszel meg Soros a felelős. De itt nem hibáztattak senkit az igazi indiánok csak táncoltak az emberek meg nézték. Szerintem valamelyik Soros jótékonysági alapítvány fizette őket J.

egyenlőre csak a dronról

Lett egy rossz ötletem, hogy menjünk be a templomegyüttes melletti bazárba. Azt hittem, hogy vannak turistáknak való csecsebecsék is, de tévedtem. Csak egyházi jellegű kegytárgyak voltak mindenütt, műanyag, méteres vagy nagyobb szűz anyák és különböző kisebb kegytárgyak.

Sajnos Bence nem talált ki a piacról, aztán amikor végre kitaláltunk nem talált oda az autóhoz, úgyhogy mindjárt nem egy, hanem két óra késésbe kerültünk a piramis-nézéssel. Vigasztalásul egy kis darabolt dinnyével, persze a számunkra elmaradhatatlan alku után, oltottuk szomjunkat.

Végre meg lett az autó és bepréseltük magunkat ifjabb útitársammal a hátsó ülésre, úgy, hogy a csomagtól nem láttunk át egymáshoz. Nekem a lábamat kiszálláskor ki kellett segíteni, de elindultunk szép lassan komótosan. Bence kicsit bizonytalan volt az útirány kapcsán, mintha idegen lett volna Mexikóvárosban, ahol már 13 éve élt. Végre kiértünk a városból kivezető autópályára és szép lassan kb. 30-40-es tempóban elindultunk a kb. 40 km-re lévő piramisokhoz. Kérdeztem Bencét, hogy miért nem megyünk a megengedett 90 km-es tempóval? Mire mondta, hogy nem szeret sietni, nehogy eltévessze a lejáratot. Kicsit nyugtalan voltam, mert már 2 óra múlt. Ha így haladunk, akkor mire kiérünk a piramisokhoz jöhetünk is vissza. Nem nagyon hatotta mindez meg Bencét, csak annyira, hogy már 50-nel száguldottunk az autópályán, ami jó minőségű volt és jól kitáblázott. Szép LASSAN kiértünk a piramis lejáratához, lejöttünk az autópályán és kiderült, hogy a piramisok körül hatalmas a dugó és lépésben haladtak az autók. Nagyon sokára sikerült ahhoz a bizonyos 5-ös kapuhoz érnünk, ami a legközelebb van a piramisokhoz. Aztán jött a sor a belépőknél. Szerencsére gyorsan haladt a sor, de ennek csak az volt az oka, hogy nem volt digitalizálva a jegy eladás, mint nálunk.

Egy bácsi állt az ajtóban, akinek az egyik kezében volt összerakva a papírpénz, és az inge különböző zsebeiben volt az apró. A másik kezével tartotta a belépőket és vette el a pénzt. Nagyon gyorsan dolgozott a keze.

Végre beértünk a piramisokhoz. Teotihuacan egy különálló városállam volt, ami kb. 800-1200 között létezett. Nem ismert, hogy az emberek később miért hagyták el ezt a területet. Ezt követően az Aztékok foglalták el a várost. Egy ceremoniális központ lehetett, ahol a papok éltek és körülöttük meg a kiszolgáló személyzet kisebb házakban. A központi út modern kori elnevezése „Holtak útja”. Ezt a történészek a megmaradt ábrázolásokból következtették ki. Korábban a piramisok festettek voltak piros alapon különböző ábrázolások voltak láthatóak. Mára sajnos a színek eltűntek.

Szinte futó lépesben berohantunk a piramisokhoz és láttuk, hogy a legnagyobb, a Nap piramist szinte körbeéri az a sor, ahol az emberek arra vártak, hogy felmehessenek a piramis tetejére. Felmértük, hogy a sorban feljutnunk a piramisra csak akkor lett volna lehetséges, ha max. 8-ra érünk ki. Tanultam a Bencétől, hogy ebben az országban egy kis pénzzel sok minden elintézhető, ezért gyorsan a sor elején álló őrhöz siettem és felajánlottam neki egy kis pénzt. Nem fogadta el, így a piramist nem láthattuk fentről.

Úgy döntöttünk, hogy bevetjük a modern technikát és felszállunk a drónnal. A Nap piramis mellett volt a felszálló pálya. Tanultunk a tegnapi operás esetből és felszállás után azonnal a magasba emeltük a drónt, nehogy valami szemfüles őr ránk szóljon. Szerencsére itt senkit se érdekelt a drónunk, néhány közelben álló turistát kivéve. Szuper képeket csinált ifjú útitársam és rövid 15 perces repülést követően sikeresen leszállt.   

Elindultunk a Holtak útján a Hold piramishoz, mert láttuk, hogy arra sor nélkül félig fel lehet menni. De indulás után rájöttünk, hogy igen messze van (időnk pedig alig volt már) és inkább csak fényképeztük, fényképezgettünk kb. 100-150 méterről.Jó képek készültek megfelelőek voltak a fényviszonyok. J

Elindultunk négy előtt már, mert Bencével megbeszéltük, hogy 4 órakor találkozunk az 5-ös kapunál. Kiértünk a macskaköves útra, de sajnos a Bence sehol sem volt. Kicsit vártunk, aztán ketten elindultunk a város felé, hátha az út mentén parkol valahol, egyikünk pedig az 5 kapunál maradt, hátha jön Bence valahonnan oda. Egyszer csak, már ketten ültek a Bencével az autóban és jöttek utánunk. Felvettek minket is és aztán indultunk vissza a városba.

Bence most sokkal határozottabb volt, szerintem, mentünk 70-nel is, de a kilométer órát nem láttam. Beértünk a városba. Bence különös történetekkel szórakoztatott útközben bennünket, melyeket nagyon jól adott elő.

Bence nagyon kedves volt, meghívott minket vacsorára magukhoz, mert nagyon fontos volt nekünk, hogy minden évben január 1 napján lencsét együnk. Bence vállalta, hogy a felesége megfőzi az újévi lencsét és azt nála ehetjük meg. Ez nagyon kedves volt tőle, mert mi bár lencse konzervet hoztunk ugyan magunkkal Magyarországról, de az soha nem olyan, mint a házikoszt. Örömmel elfogadtuk ezt a kedves gesztust és elmentünk a Bence családjához a piramisok után.

Nagyon kedves volt a felesége és lánya is. Volt egy kedves fehér kutyája és macskája. Az első emeleten lakott egy csendes utcában. A felesége szedett nekünk a levesből, ami tökéletes volt, pont, mint otthon. Volt hozzá finom friss kenyér. Kaptunk még finom sült pulykát, rakott krumplival, Mexikóiasan. Nagyon jól éreztük magunkat a családjánál. Kedvesek voltak és őszinték.

Sajnos a délelőtt vett dinnyére már nem jutott idő, mert indulnunk kellett a reptérre. Szerintem Bence nagyon örült, hogy magyarul beszélhetett valakivel és csak öntötte magából a szót. Nekünk nagyon szimpatikus volt és megkedveltük. Mondtam neki, ha jön Magyarországra, látogasson meg minket. Megígérte. J

Kiértünk a reptérre. Ott minden rendben zajlott. Kezdetben úgy tűnt, hogy a repülőgép időben indul, de végül több mint 1 órát késett. Végre elindultunk San José felé. A gépen csak mi voltunk fehér emberek, mindenki más mexikói vagy Costa ricai volt.

Senkinek nem ajánlom az Interjet légitársaságot. A szó csak spanyolul folyt, csak nagy ritkán mondtak el néhány dolgot angolul, de úgy, hogy abból egy szót sem lehetett érteni. Az utaskisérők sem szólaltak meg angolul és egyáltalán nem voltak kedvesek. Ráadásul kb. fél órával leszállás előtt kezdték csak felszolgálni az italokat, meg a kis chipset, így az egész egy nagy rohanás volt.

Tizenegy óra helyett éjfél körül szálltunk le San Joséban. Kint a reptér előtt várt bennünket az ottani helyi vezetőnk, aki másnapos és meglehetősen szétesett állapotban volt. Azt mondta, hogy jó volt a szilveszteri buli és sok rum fogyott J.

A reptér közelében lévő szállásra értünk, de már hajnali egy is elmúlt, mire ágyba kerültünk. Hosszú nap volt ez is.