Húúúúú Mennyi Nemzeti Park

2018. január 10-13. Bocas del Toro Korán ébredtünk a következő napon 2018. január 10. napján. Az idő csodás volt és a reggeli ejtőzés után megszólalt 8.30-kor a csengő és mi, mint az a bizonyos kísérleti kutya csorgó nyállal indultunk az emeletre reggelizni. A szállásunk kétszintes volt, alul 3 szoba, fent pedig 2-3 szoba volt és a tulajdonosok lakrésze. Fent volt a konyha is és egy hatalmas fedett terasz, ami az étkezőként is szolgált. Minden fából volt és nagyon szép kidolgozású. A háziak nagyon kedvesek és segítőkészek voltak. Mindenkivel próbáltak barátkozni és elmondtak minden fontos információt a szigetről, a környékről és ajánlottak programokat. Mi mindjárt reggeli alatt le is csaptunk egy ilyen programra. Már a LP könyvben olvastam, hogy érdemes hajóval bejárni a szigeteket és felkeresni a gyönyörű merülő helyeket és fehér homokos kis szigeteket. Egy ilyen programot, egy egész napos sziget túrát privát hajóval 120 USD-ért kínáltak. Nagyon drága volt, de elfogadtuk, me

2018. január 9. Irány Panama János megint az építkezésen kezdett. Nyugtalanul tért vissza, nem úgy haladnak az építkezésen itt se a dolgok, ahogy kellene, hasonlóan mint nálunk. Azért 8 helyett 9-kor sikerül elindulnunk Panama felé. Kb. 50 km-re voltunk a határtól, ami errefelé olyan másfél-két órás út. Útközben azt terveztük, hogy benézünk egy csokoládé farmra, ami ifjabb útitársam vágya volt, már otthonról azt tervezte, hogy ilyen helyre ellátogat. Persze Pavlo pékségét kihagyni ma sem akartuk, így első utunk ismét hozzá vezetett. És megint megkaptuk a rituálisan felvágott és a bagettre terített sonkát az érzékien ráhelyezett salátával. Ma még tök is volt lisztben megforgatva hirtelen lángon kisütve, pont olyan mint anyukámé. Pavlo tudta mi kell a hasba, csak ez éppen rajta nem látszott, mert olyan vékony volt, mint egy ma szabadult auschwitzi fogoly. Megint kitűnő szendvicset készített, hozzá vettünk egy kevés sült tököt. És a magunkkal hozott dinnyét is felszeletelte ne

2018. január 8. Cahuita nemzeti park és igazi éjszakai túra Reggel János eltűnt, mire mi felébredtünk. Kiment az építkezésére. János ugyanis itt építi a szivarmanufaktúráját a nicaraguai társával. Az a terve, hogy felépít egy kis szivargyáracskát, felette szobákkal és a gyártás mellett „szivarturizmussal” is foglalkozik majd. Ezt úgy képzelte el, hogy az emberek eljönnek ide, és mint a borokat, itt a szivarokat fogják kipróbálni, közben élvezik a karibi hangulatot és a tengert és a hely egyéb extráit. Nem rossz az ötlet, szerintem. János biztos nem haragszik meg, hogy elárulom az üzleti modelljét, hiszen ezt azért igen nehéz leutánozni. Először is érteni kell a szivargyártáshoz, aztán nem árt tudni, honnan szerezhető be a jó minőségű dohány a gyártáshoz. Aztán már „csak” pár százezer dollárra van szükség, amivel telket lehet venni, házat lehet építeni és le lehet fizetni a helyi hivatalnokokat, hogy minden „olajozottan” menjen... Mert korrupció itt is van, nem csak otthon.