Miami Beach és Everglades park

2017. december 30. Miami Beach és Everglades park

A gépünk pontos volt és kb. 5 órára megérkeztünk ismét Miamiba. Már rutinosan kezeltük az először még rémségesnek tűnő automata útlevél ellenőrző és beléptető rendszert és viszonylag gyorsan kijutottunk a terminálból. Vártunk kb. fél órát a hotel transzfer buszára, de végül is megjött. A szállodánkban már kész volt a chek-in, úgyhogy kb. 5 percen belül a szobában voltunk. Ifjú útitársam gyengélkedett, - ezért vacsorára, mint az amerikai filmekben, pizzát rendeltünk a szobába, - majd nélküle mentünk be a Miami Beachre.

A Lincoln Roadon egyből megtaláltuk az Apple boltot és mindjárt megvettem, amit kellett. Volt nekik raktáron minden, hihetetlen, hogy tudták megoldani?!

Bemértem a Marshalls boltot is mindjárt a Lincoln Avenue mellett. Amerikában nagyobb rutinnal rendelkező barátom mondta, hogy ott jók az árak, mint egy outletben. Igaza volt, másnap ott is jól bevásároltunk. Haza, vissza a hotelbe 11-kor értünk.

Következő nap, december 30. lett az első és egyetlen egész napunk Miamiban. A legnaposabb állam most szomorú, borús, hideg arcát mutatta, délutánra igaz napos időt ígértek az időjósok, de ebből reggel még semmi sem látszott.

A szokásos iszonyatos reggeli a hotelban. Minden mű, a kenyér toast, vagy több napos, a tojás fagyasztott, mikróban melegítős. A kávéban egy literben sincs annyi koffein szerintem, mint nálunk egy csésze presszóban. De volt porcelán tányér és fém evőeszköz, ami az amerikai műanyag világban nagyon meglepő volt.

Kiléptünk a hotelból és azonnal kiderült, hogy kabát kell, 16 fok volt. A Tripadvisor barátomat megkértem, hogy segítsen, hol van a legjobb és legolcsóbb rendes kávézó a közelben. Megkaptuk a címet és elindultunk, 5 percre írta autóval, ami amerikai viszonylatban közelinek számít.

Nagyon jó minőségű, kifejezetten finom kávét kaptam, csak 1,89 USD-ért, hozzá pedig Perrier vizet. A két kávé, egy forrócsoki meg a víz 10 USD-be került. Ez itt jutányos árnak számít. Megittuk és indultunk.

A célpont az Everglades nemzeti park volt és ott a Gator Park nevezetű vállalkozás. Itt volt lehetőség a légcsavaros meghajtású mocsári hajókon bemenni a nemzeti parkba. Nem volt messze tőlünk, kb. 20 mérföldre kellett autózni odáig.

A belépő jegy hatalmas összeg volt. Biztosak voltunk, hogy hatalmas élményben lesz részünk, ennyi pénzért. Megérkezett a hajónk és viszonylag gyorsan beszállhattunk. Elindultunk a csatornákon és gyönyörű vízi növényzetet láttunk körös-körül. Mangrove erdők, sárga vízi liliomok (tavi rózsák) és különböző nádak. A látvány szép volt. A hajónk nagyon hangos volt. Eleinte lassan haladtunk a keskeny csatornákon, majd a hajó felgyorsult és óriási kanyarokkal haladt tovább a nádas növényzet között. Majd újra lelassult és mentünk a csatornákban és a vezetőnk megmutatta az első aligátort. Neve is volt. Az volt az érzésem, hogy ki volt oda kötve, különben honnan tudta volna a vezetőnk, hogy pont ott van. Aztán kicsit odébb láttunk egy még „csecsemő aligátort”, a vezető azt is kiszúrta, pedig alig volt 20-25 cm. Az aligátorok meglehetősen hosszú életet élnek, kb. annyit, mint az ember, de az újszülöttek közül 100-ból maximum 2-3 éli meg a felnőtt kort, a többi valami ragadozó áldozatául esik, vagy más módon elpusztul.

Az egész hajókázás maximum 20-25 percig tartott, aztán volt egy bemutató előadás a kikötőben. Egy ember bemutatta a kétféle őshonos aligátort még kicsi állapotukban, majd bevonszolt a pódiumra egy felnőtt példányt. Ezt aztán addig piszkálta, amíg az sziszegve felé fordult és támadta.

Az előadás után lehetett fényképezkedni egy aligátorral, aminek le volt ragasztva a szája szigetelő szalaggal. L

Az egész program egy erőltetett, agyon reklámozott, nesze semmi fogd meg jól típusú dolog volt. A nemzeti park biztosan szép és sok állatfajnak ad otthont. De nekem egy lehúzásnak tűnt az egész. Nem érte meg eljönni és erre vesztegetni az időnket, ami amúgy sem volt sok. Otthon a Fertő tavon igaz, hogy nincs aligátor, de hasonlóan szép környezet van. Sokkal többet vártunk és én magam részéről nem értettem miért kértek tőlem ennyi pénzt. Nem ajánlom ezt a programot senkinek.

Elindultunk vissza Miamiba. Ahogy közeledtünk a városhoz kezdet ki-ki sütni a nap és mire a városba értünk már hétágra sütött. Mindjárt jobb lett a hangulatunk. Betértünk egy helyi pékségbe, ami valójában cukrászda volt, mert se kenyér se sós sütemény nem volt kapható csak édességek torták stb. Vettünk mi is egyet-egyet. Feltűnt, hogy van egy olyan bejgli, amiben sonka, sajt és olajbogyó volt. Nagyon durva volt!

Tovább mentünk Miami Beach felé. Ahogy haladtunk már zavartalan napsütés lett. Lenyitottuk a tetőt és élveztük a napsugarakat és a szellőt, ami menet közben simogatta arcunkat. Egyszer csak hangos zenére igazi salsa hangulatra lettünk figyelmesek. Egy sor olyan bár és kocsma következett, ahol hangos latin élő zene szólt. Igen, ez Little Havanna. Egy pezsgő latin buli negyed… és a buli délután 2-kor már 100%-on pörgött. Ha egyszer visszajövök ide, biztos, hogy a környéken akarok lakni. Hihetetlen hangulata volt a helynek. A házak is Havannát idézték. A színek, a zene, a táncoló tömeg. Óriási lüktető bulinegyed.

Tovább haladtunk és egyszer csak a kikötő mellé értünk, ahol hatalmas, város méretű óceánjáró hajók álltak sorban. Némelyik 15-20 emelet magas volt. Gondolom, egyszerre több ezer embert visznek el a karibi szigetvilágba. Nagyon látványos volt, ahogy ott sorakoztak.

Tovább mentünk az Ocean Drive felé, elég gyorsan odaértünk. Viszonylag könnyen sikerült parkolót kapnunk a potom 4 USD/óra áron. Vettünk mindjárt előre több mint 2 órát. Ennyi időnk volt a Miami Beach széles homokos strandjára és az Art Deco negyedre.

Kimentünk a strandra és mindjárt felengedtük a dront és belemártottuk a lábunkat a vízbe. A strand széles fehér homokos. A víz nem volt áttetsző, hanem olyan zavaros féle. Bulgáriában szebb a víz. Érdekesek a vízi mentők élénk színűre mázolt cölöpökön álló kis viskói, melyek végig voltak a part mentén.      

A strandolás után kimentünk az Ocean Drive-ra. Sétáltunk egészen a 14. utcáig. Ott elmentünk egy szendvicseshez, amit a New York-i barátunk ajánlott. De nem csak az volt a specialitása, hogy tökéletesek a szendvicsek, hanem az is, hogy az üzletvezető egy magyar srác volt. Tökéletes volt a szendvics és nagyon jól laktunk vele, egészen elfogadható áron.

Vissza az autóhoz, ami az 5. utcánál volt, már a Collins Avenue-n mentünk, hogy másik utcát is lássunk. Itt is a híres Art Deco stílus uralta az épületeket. Nagyon szépek voltak és gyönyörűen fel voltak újítva. Gyakorlatilag mindegyik ház vagy hotel, étterem vagy áruház volt. Az épületek nagy része maximum 2-3 emeletes volt.

A Collins-on aztán mindenféle autó, zenélő motoros, elhaladt mellettünk. Furcsa volt ez a színes kavalkád. Láttunk Ferrarit, Lamborginit és még sok más hasonló „olcsó” árfekvésű autót.

Az autóval visszamentünk a tegnapi biztonságos parkolóba, ami a 17. utcánál volt. Onnan aztán megint az Apple bolt, kellett még egy iPhone J. Nagy a rokonság, csak meg ne kérdezzék a reptéren Bécsben, minek ez a sok telefon? Még az Apple bolt előtt bementünk a Marshalls áruházba pólókat venni.

A végén jó sok cuccal leültünk egy kis fagyit enni a Lincoln Avenue-n és utána gyorsan hazahajtottunk a hotelba. Még össze kellett pakolnunk, mert reggel 5 előtt ki kellett érnünk a reptérre a mexikói járatra úgy, hogy a bérautót is leadjuk. Éjfél után már ágyba is kerültünk, így szűk 4 órát sikerült aludnunk. Gyorsan jött a hajnali 4 óra. Keltünk és percek alatt a reptéren voltunk.