Arenal vulkán – függőhidak

2018. január 3. Arenal vulkán – függőhidak

Nem keltünk korán a mai nap. A Donnánál nem volt reggeli ezért a sok helyi által is látogatott kis étterembe mentünk. Ezeket az éttermeket itt SODA-nak hívják. Itt rendeléskor nem nagyon lehetett variálni az étlapot. Sőt az egész országban… vagyis a környéken lehetetlennek tűnő feladat volt mondjuk az, ha az étlap szerint két pirítós jár a reggelihez hármat kérni, vagy, ha narancs juice jár, akkor azt a helyi lötty kávéra cserélni. Az volt a jellemző, hogy ezt nem akarták megérteni. Majd ezért mégis hozták, amire ki akartuk cserélni az alap dolgot, amit nem kértünk az étlapról, de a végén a számlához hozzáírták az alap dolog helyett hozottat pluszban. Ha finoman fogalmazunk, akkor azt mondjuk, a vendéglátás más mint nálunk. Kicsit durvábban: még a vezetőnk tökéletes spanyol tudása ellenére sem mindig azt kaptuk amit rendeltünk. Kicsit olyan suták a pincérek, de mindenütt ám, talán az egy luxus étterem ahová San Joséban eljutottunk volt a kivétel. Ott igényes profi kiszolgálás volt! J

Szóval nagy nehezen felár ellenében a helyi rizses babot sikerült két pirítósra cserélnünk, mert a tükörtojáshoz itt nem kenyeret, hanem rizses babot esznek az emberek. A nagyon rossz dobozos juice-t meg teára, szintén felár ellenében. Így négyen egy nagyon helyi étteremben kb. 8000 Ft-nyi colónt fizettünk a reggeliért. Amivel persze se nem laktunk jól, se nem esett jól, de hát ez van.

De ez most nem számított, mert siettünk fel a vulkán melletti függőhidas nemzeti parkba. Kimentünk La Fortuna városából, ahová a vezetőnk szerint rengeteg német, svájci, angol, olasz és amerikai költözött. Okként elsősorban azt említette, hogy a helynek olyan klímája van, ami tökéletesnek mondható. Kb. 1000 méteres tengerszint feletti magassága miatt a nyarak nem forróak, a tél – amit mi is tapasztaltunk – pedig enyhe és kellemes. Három évvel ezelőtt még a vulkán is vonzotta az embereket, a folyamatos kitörések nagyon látványosak voltak különösen este tiszta időben. Azt lehetett látni, ahogy a láva szikrák és folyások előtörnek robaj kíséretében a közel 2000 méteres vulkánból. A jelenséget egyébként kiépített „veszélytelen” kilátókból lehetett megfigyelni.

Az időnk borongós, esőre álló volt megint, de legalább nem esett! A vulkán felhőtakaróba burkolózott. Minden élénk zöld volt, mintha folyamatosan zöldre festett volna mindent a természet. A vulkán közelében lévő folyót gáttal felduzzasztották és vízi erőművet alakítottak ki rajta: Ez adja az ország villanyfogyasztásának nagy részét. Pár falut is kitelepítettek a völgyből a gát építése miatt.

A nemzeti park egy elsődleges őserdő volt, azaz olyan őserdő, amit még soha nem irtottak ki, benne hatalmas fákkal és növényzettel, mint az Avatarban. A másodlagos őserdő, amiből sok van az országban az állam természetvédelmi politikájának köszönhetően, a korábbi ültetvények helyén, közel 40-50 év alatt visszanőtt őserdő, ahol a fák alacsonyabbak, és nem olyan vastagok.

Szóval a nemzeti park egy ilyen elsődleges őserdő dimbes-dombos részén lett kialakítva több mint 10 függőhíddal és nagyon látványos szakadékokkal és völgyekkel.

Az országban nagyon sok ilyen lombkoronákban kialakított hely van, ahol a domborzati viszonyokat kihasználva függőhidakról, az ember gyakorlatilag a völgyek felett átívelő függő hídról csodálhatja meg felülről az őserdőt. A leghíresebb ezek közül Monteverde, de az nagyon távol esett a mi útvonalunktól, ezért mi inkább a La Fortuna közelében lévőt választottuk. Vezetőnk szerint a mi választásunk és a Monteverde között nincs érdemi különbség.

Végre tudtuk az ifjabb útitársam nemzetközi diákigazolványát érvényesíteni és így bejött az ára, sajnos a LP kioktatása ellenére, sehol nem fogadták el az igazolványt, pedig komoly megtakarításra számítottam ebből J.

Elindultunk a kijelölt ösvényen. Eleinte csak kisebb fém hidak voltak, amik nem voltak különösen sem magasak, sem félelmetesek. Egyszer csak viszont jött egy kb. 100 méteres függő híd. Ahogy léptél rajta az egész belengett. Amikor sokan léptek rajta még jobban! Az ember nem tudott biztonsággal menni rajta, különösen akkor, ha még más is használta egyidejűleg a hidat és más ritmusba lépett.

 

Csodálatos látvány nyílt az őserdőre. Sajnos állatokat nem láttunk, pedig a rengeteg tábla jelezte hol milyen állatokat lehet megfigyelni, de mi ezeket sajnos nem tudtuk kivenni a növényzet közül.

Nagyon sok függőhíd következett, volt, amelyikről látni lehetett a lejjebb a völgy alsó szakaszában lévő függőhidakat. Ez egy nagyon tartalmas és látványos program volt.

A program végeztével kiderítettem, hogy a park éttermében van rendes kávégép! Így rábeszéltem az útitársaimat, hogy igyunk egy feketét. Amiből aztán mindjárt kettő lett, mert annyira jó volt. Az étterem hatalmas üvegfalaiból kitekintve a vulkán kúpját egyre jobban ki lehetett venni. Gyakorlatilag a vulkán kétharmada már kibujt a felhők alól kávézás közben.

Elindultunk lefelé vissza La Fortuna városába. Már igen elszaladt az idő, és még hátra volt a másik nagy attrakció, a vulkán által melegített forrásvízre épült egyik fürdő meglátogatása. Ilyen fürdőkből nagyon sok volt a környéken, a mi vezetőnk egy olyat ajánlott, ami az egyik legjobb. Hát kipróbáltuk!

Érdekes volt a jegyvásárlás ...  ha az ember a városban lévő utazási irodában vett jegyet, akkor az olcsóbb volt kb. 20%-al mintha a fürdőben venné. Nem logikus számomra, de ők tudják. Ezen fürdőlátogatások úgy zajlanak, hogy az ember megveszi a belépőt a fürdőbe, majd a fürdés végeztével meghatározott turnusonként lehet ebédelni vagy éppen vacsorázni, ki mit választ. Mi a vacsorát választottuk.

A fürdők úgy vannak kialakítva, hogy a vulkán közelében lévő magasabb területen vannak a legmelegebb medencék, majd lejjebb haladva a medencék vize egyre hidegebb. Az egész komplexum szabadtéri. Több, különböző magasságból induló vízi csúszdát is elhelyeztek a területen az élmény fokozására. Nem nagyon lehetett a klórt érezni a vízben, bár nyilván itt sincs más lehetőség a fertőtlenítésre.

Ifjú útitársam orra is folyt, meg köhögött is, de mindenképpen fürdeni akart, így hát engedélyt kapott, hogy most az egyszer még fürödjön. Nem volt hideg, de szinte folyamatosan szemerkélt az eső.

Én nem fürödtem, nem igazán szeretem az ilyen tömeges édesvízi medencés fürdőzéseket, bár el kell ismerni, hogy a hely rendkívül színvonalas volt és nagyon exkluzív. Minden szépen le volt burkolva, a medencék természetes tó hatásúak voltak és mindenütt a lüktető növényzet, rendkívül ízlésesen összeválogatott virágokkal, cserjékkel és fákkal. A hely annyira beleillett az őserdős környezetbe, hogy az embernek az volt az érzése, mintha nem is ember alkotta, hanem a természet teremtette volna.

Vége lett a fürdőzésnek és elindultunk a vacsora helyszíne felé. Az étterem a fürdő hátsó traktusában volt, a legmagasabb ponton. Felmásztunk hát oda és láttuk, hogy nagyon gazdag svédasztalos vacsorával várnak minket. Nagyon sok desszert és ital is benn volt az árban. Jól belakmároztunk, ami vacsorára nem helyes, de hát az ebéd ugye kimaradt és farkas éhesek voltunk. Jó egy óráig tömtük magunkba a jobbnál-jobb falatokat és éppen indulni készültünk, amikor eleredt az eső. Gondoltuk, ha gyengül, majd végig sétálunk az egész fürdőn, hogy kijussunk az autóhoz. Hát egyáltalán nem gyengült, szerintem Európában ilyen esőt még nem láthattunk. Olyan intenzitással esett és olyan mennyiségű eső, hogy az volt az érzésem, az eső cseppek mindjárt lukat ütnek a fém tetőn. Több mint fél óráig esett rettenetes intenzitással, majd egyszer csak alább hagyott, majd megállt.

Elindultunk az autó felé, és ami megdöbbentő volt számomra, hogy sehol sem láttam egy pocsolyát, úgy meg volt oldva a vízelvezetés. De nem csak a fürdőben nem láttam, hanem a városban sem. Kicsit vizes volt az út, de egyébként minden úgy nézet ki mintha egy slaggal meglocsoltam volna picit. Vizes volt, de sehol egy pocsolya vagy ilyesmi. Érdekes, gondolom a talajszerkezet is olyan erre felé, hogy sokkal könnyebben elnyeli az esővizet, mint nálunk.

Hazamentünk és gyorsan ágyba bújtunk. Holnap el kellett jutnunk a Csendes-óceáni partszakaszra, Manuel Antonióba, át a fővároson, nagyon hosszú út állt előttünk!

Lefekvés előtt persze Jánossal, aki végig kísért minket az úton, lehörpintettünk pár kupica rumot és elszívtunk egy-egy szivart. J

János egy furcsa figura volt. Kb. 45 éves elvált férfi, fétise a csoki nők. Be is vallotta, hogy leginkább miattuk költözött ide olyan tízen éve. Mára már egész jól megtanult spanyolul és átvette a helyi szokásokat. Inkább volt helyi, mint magyar már. Szivarokat árul az Interneten és éppen a szivarmanufaktúra és panzió építésével foglalkozott, amikor mi megzavartuk a túránkkal ezen tevékenységében. Nem nagyon tudott kizökkenni ebből a már megszokott helyi elfoglaltságából és sokszor azt sem tudta, mit ígért vagy mondott nekünk. Megbeszéltünk valamit, másnapra elfelejtette. Folyamatosan az építkezésen járt az esze. Nyilván a képességei határát súrolta a helyi mesterekkel való küzdelem. Ha csak abból indulok ki mekkora gond itt a rendelés az étteremben, ha az nem szó szerint az étlap alapján történik, el tudom képzelni mennyire nehéz lehet építkezni. Ráadásul a helyiek szakértelme sem az igazi, János szerint. Így az utazás nagy részén János a mesterekkel küzdött telefonon, vagy bolondította az aktuális csokinőt. Az egyiknek még 2 üveg tokaji bort is hozatott velünk potom 22.000,- Ft-ért. Nagyon szép csoki lehet. J Ezen felül János kialvatlan volt és fáradékony. Elmondása szerint nincs fedél a feje felett, és amíg a ház meg nem épül, nem is lesz. Májusra tervezte a költözést, úgyhogy nem sok ideje maradt. Még szerencse, hogy itt meleg van és januárban is lehet a szabad ég alatt aludni.