MÉG ELŐKÉSZÜLETEK ÉS
INDULÁS
Eldöntöttük,
hogy 2 napot töltünk Miamiban, majd átmegyünk a Grand Cayman szigetre 2 napra
és aztán megint 2-t alszunk Miamiban. Ez a terv jónak tűnt, ha nem vesszük
figyelembe az első napi csúszást a repülőgép lekésése miatt. Így most útban
Miami felé valójában csak egy napot leszünk ott, miután visszajövünk a Cayman
szigetekről.
Miamiban
természetesen kell autó és a szegény magyar turista mit bérel, hát
természetesen Ford Mustangot és abból sem akármilyent, hanem cabriót J. Izom agyhoz izom autó jár. Persze az autófoglalást
is át kellet variálni az egynapos késés miatt. Egy nappal kevesebb ideig
használjuk és így logikus, hogy rá kellett fizetni. Amiatt, hogy 20 órával később
hozzuk el az autót 13.000 Ft-ot kellett ráfizetni. Aztán végül is meg tudtuk úszni
fizetés nélkül, de egy másik autókölcsönzőnél, át kellet foglalni az autót.
Elvileg
ma menetrend szerint este 5 körül érkezünk meg Miamiba és holnap reggel már
megyünk is a Cayman szigetekre. Akár mi is lesz, mindenképpen megyünk egy kört
a Beach rd.-on (Collins Avn.) mielőtt a szállodába megyünk.
A
miami szállodának is írni kellett angolul!!!! emailt tegnap, mert ugye ott se
jelentünk meg a foglalás szerint.
Az
előzményekhez még hozzá tartozik, hogy mindenképpen megpróbáltuk úgy
megszervezni az egész utat, hogy a lehető legtöbbet lássunk az adott helyen,
ahová érkezünk. Az LP könyv sokat segített, és úgy terveztük, hogy Miamit, a
Cayman szigeteket, Mexico City-t és a Panamai tartózkodást magunk szervezzük le
segítség nélkül, míg Costa Ricán, ahol úgy ítéltem meg, hogy helyismeret nélkül
lassan fogunk haladni és nem tudunk mindent megnézni, keresünk valami helyi vezetőt.
Miamihoz
vettem két könyvet. Őszintén szólva nem tudom miért, ugyanis semmi érdemi infó
nincs bennük, Használhatatlanok. Az egyik a Marco Polo sorozat a másikat nem is
ismerem. Végül is sok látnivaló nincs, de azt megnézzük, meg a „légpárnás
nemzeti parkba” is eljutunk terveim szerint. A készülés Miamiba abból állt, hogy
lefoglaltuk a szállást, autót, megnéztük a nemzeti park látogatásának rendjét.
Szálloda
természetesen a parton, hol másút a Collins Avn.J. Na, nem luxus, csak 3 csillag, de
ingyenes parkoló és közvetlen tengerpart. A parkolás nagy gond lehet Miamiban,
nem csak nálunk Magyarországon az! A szállodák egy parkolóért annyit kértek,
mint közel egy szoba ára, így a mi ingyenes parkolónk közvetlenül a parti
hotelnél ajándéknak tűnt. Megkérdeztem nálam jártasabb barátomat, hol együnk és
mit csináljunk esténként. A válasz egyszerű és gyors volt, a bevásárló központokban lehet, szerinte, legkedvezőbben
enni a kifőzdékben, és érdemes, nagyon érdemes bevásárolni ruhaneműket, mert az
itthoni árak töredékébe kerülnek. A legfontosabbat még le se írtam, az új IPHON
beszerzése.
Egy
pillanatig a szuper drága új repülőjegy vásárlás miatt lemondtam az új „Iphon”-ról,
de aztán úgy döntöttem még is megveszem. Az Apple boltból több megrendelést is
teljesíteni kell, de ezek titkosak, mert ajándékba lesznek.
A
Cayman szigetekre, vagyis a Nagy Kajmán szigetre december 28-án megyünk. Az úticél
a „Rájaváros”. Ez egy olyan része a szigetnek, ahol rengeteg rája gyűlik össze minden
nap a derékig érő vízben. Ezeket meg lehet érinteni, jó képeket csinálunk majd,
remélem. A járatunk kevéssel dél után érkezik meg és másnap három órakor már
megyünk is vissza Miamiba. A különleges városba tehát csak is 29-én reggel mehetünk.
Ahogy a többi dolgot, ezt is nagy nehézségek útján sikerült elintéznünk,
remélem, tényleg el van intézve J. Úgy történt minden, hogy az 5
órás túrát bonyolító utazási iroda weboldalán a lefoglaltam a reggel 8.30-as
időpontot, és erre persze a délután egy órakor indulót igazolták vissza.
Logikus nem? Írtam nekik, hogy így nem érem el a délutáni repülő járatot, de
választ nem kaptam tőlük pedig több mint 10 emailt írtam. Kicsit el voltam
keseredve, lehet, hogy nem látjuk a rájákat? Aztán bevillant, hogy írok a szállodába,
ahol lakni fogunk és ez bejött. A túrára reggel 7.30-kor indulunk, remélem szép
lesz. Csak megjegyzem, hogy a szigeten rengeteg szálloda van (állítólag több
mint 150!!), de szeptemberben, amikor a foglalást csináltam december 28-ra csak
3!!!! szabad szobából lehetet választani. Egészen népszerű hely lehet. ;-)
Miamiba
aztán elmegyünk a híres nemzeti parkba. Remélem, odatalálunk, mert ugye nekem
kell vezetnem. Aztán egy kis strandolás is belefér talán és végül pedig az art
deco negyedbe megyünk.
December
31-én reggel 7.20-kor indul a járatunk Mexico Citybe. Kemény nap lesz. 10-re
érünk oda és egyből városnézésbe kezdünk metróval, gyalogosan. Az volt a
tervünk, hogy mindent magunk találunk meg a városban, de szerencsére
megismerkedtünk valakivel, Costa Ricából, aki ajánlott ezt az embert Mexico Cityben,
és ő vagyis a Bence lesz a vezetőnk december 31-én és január 1-én. Érdekesen
bukkantunk rá a Bencére. A Costa Ricai utat szerveztük, ahol rátaláltunk egy
magyar srácra, aki végig velünk jön és megmutatja az országot. A hosszas levelezés
során egyszer csak kiderült, hogy van egy barátja Mexikóban, aki vállalja, hogy
megmutatja a várost nekünk. Így kerültünk kapcsolatba vele. A hivatalos neten
hirdető angol vagy spanyol vezetők általában napi 200-250 dollárért vállalják a
gyalogos 6 órás túrát plusz az autó díja az Azték piramis látogatás kapcsán. A
Bence mind ezt a két napot autóstul 150 dollárért csinálja meg. A hülyének is
megéri J. A 31-i túra után január 1-én terveztük megnézni az Azték
piramisokat és a Holtak útját stb., majd este 8-kor indulunk Costa Ricába.
Este
január elsején Costa Ricában már vár minket a János. Helyben lakó magyar.
Január 2-án megkezdjük a kirándulást az
országban. Érdekes, hogy a Jánosra úgy találtam rá, hogy az LP könyvben javasolt
néhány utazási irodának írtam angolul, hogy tudnak e segíteni. Erre az egyik
emailről magyarul kaptam választ a Jánostól. Jó programot javasolt, remélem
élvezetes lesz az út. Ebben az országban rengeteg nemzeti park van. Kicsit
drágállom a szolgáltatásait, de bízom benne, hogy megéri. Először azt mondta,
hogy az idegenvezetés napi 100 euróba kerül, aztán jött pluszba napi 100
dollárért az autó használata, és még az autóvezetésért is külön pénzt kér 20
dollárt per nap, (ez utóbbit már nem fogadtam el), ezen felül, minket terhel a
szállás és koszt is, meg az üzemanyag és útdíjak is. Úgy kezdődött, hogy nem
nagyigényű, bárhol elalszik, a végén már külön egyágyas szobát akart
foglaltatni, úgyhogy óvatos leszek vele. A fokozatos plusz dolgok miatt kicsit
megingott a bizalmam. Remélem, nem okoz csalódást. A túránk végén ő visz át
minket Panamába.
Panamában
előszőr a tengeren kezdünk a LP könyv szerint, Bocas del Toro a legjobb hely a
tengerparti nyaralásra Közép-Amerikában. Remélem igaz és tényleg jó lesz a
tenger. Ez egy több szigetből álló szigetvilág a Costa Ricai Panamai határon,
csak hajóval közelíthető meg, vagy repülővel. Mi hajóval megyünk és repülővel
távozunk.
Az
utolsó úticél Panamaváros. Itt lerövidült a tartózkodásunk egy délutánra, mivel
az új hosszú repülőjegyünk a korábbihoz képest nem január 14-én este, hanem kora
reggel indul. Mindenesetre a Panama - csatorna nem marad ki J.
Megjegyzések
Megjegyzés küldése