2017. December 27. utazás
Miamiba
Már előzőekben írtam,
hogy sajnos 1 nappal később tudtunk csak indulni a Lufthansa járatával
Düsseldorfi átszállással. Reggel 7-kor indult a járat ezért már 3-körül keltünk
és 4-kor elindultunk a reptérre, hogy ma biztosan ne késsük le a gépet.
Düsseldorfban kb. 3 óránk volt az átszállásra, ami ezúttal zökkenőmentesen
sikerült J.
Az út rendesen németesen
zajlott, nekem ez volt az első tengerentúli utazásom a Lufthansával. A gép
pontos volt, a kaja kiváló a kiszolgálás tényleg nagyon jó. A személyzetnek
panaszoltam a történteket az angolokkal. Szerintük nincs igaza a Britishnek és
mondták, hogy kérjem vissza a jegy árát. Egyre inkább hajlok erre, különösen, ha
Miami-i hotelben történtekre gondolok. De ne rohanjunk előre…
5 óra körül leszálltunk
Miamiban. Az idő csodálatos volt a hangulatunk pedig felemelkedett, csak kicsit
fáradtak voltunk a hajnali 3 órás kelés miatt.
A reptéren először
automatánál beolvastuk az útlevelünket és leadtuk az ujjlenyomatunkat meg a
fényképünket. Aztán ugyan ezt megtettük a határőrnél is, aki a többiektől
mindenfélét kérdezett, de tőlünk nem kérdezett semmit, csak mosolygott.
Elindultunk a csomagért. Rengeteg
európai járat érkezett egyszerre, így nagy volt a tülekedés a csomagoknál.
Megjöttek a csomagjaink és elindultunk kifelé. A sok 100 ember közül, mivel
eddig is olyan szerencsésen zajlott minden, minket választottak ki a
vámellenőrzés céljából. Ezen én már meg sem lepődtem, bár izgalomra volt okunk,
mert a mexikói és a Costa ricai új barátaink annyi behozatalra tiltott dolgot
kértek tőlünk Magyarországról, hogy, ha megtalálják, lehet be se engednek az
országba. Az ellenőrzés úgy zajlott, hogy a csomagjainkat átengedték hatalmas
röntgen gépeken és kérdezték, hogy hozunk-e élelmiszert, gyümölcsöt, élő állatot,
friss húst, meg cigarettát és alkoholt. Szemrebbenés nélkül letagadtuk a Pick
szalámit, 50 tábla milkát és 15 tábla svájci csokit, egy közel 1 kg nutellát, a
sok almát, és a 3 liter pálinkát, ami nálunk volt. A precíz ellenőrzés ennek
ellenére semmi törvénytelent nem állapított meg így nyugodtan beléphettünk az
Államokba.
Komoly feladat volt a
bérautós cég helyének a felkutatása is. Gyalogoltunk kilométereken át, aztán
vonatoztunk az egyik terminálból a másikba, aztán gyaloglás, mozgó járda,
liftezés, autókölcsönző J.
Az istenért nem akarták
megérteni, hogy a Mustang helyett, miért nem akarok cabrió BMW-t. Az sokkal
jobb autó szerintük, mint a Mustang. Nagy tekintélye van itt a BMW-nek az
biztos. Természetesen én ragaszkodtam a Mustaghoz, sajnos nem pirosat kaptunk,
hanem fehéret, de nagyon menő a 5000 cm3. Estére rájöttünk, hogyan
kell lecsukni a tetejét is, bár a kölcsönzőben győzködtek, hogy nem kell
lecsukni, mert úgy sem esik. Gondoltam a hotel parkolóban még sem hagyhatom
nyitott tetővel. Bezárni sem volt egyszerű J. Rányomtam a
távirányítón a bezárás gombra. Hallottam, ahogy a központi zár bezár. Utána
megpróbáltam kinyitni az ajtót villant az autón egyszerre minden fényforrás és
kinyílt. Megcsináltam legalább 5x mire rájöttem, hogy ha az autó közelében van
a kulcs, akkor is kinyit, ha egyébként a távirányítón nem nyomom meg a nyitó
gombot. A német autóhoz szokott paraszt még nem tudja az autóipar újításait
alkalmazni. A BMW-vel biztos nem lett volna ilyen gond J.
Elindultunk Miami Beach
felé. Elvileg béreltünk GPS-t is és a szerint akartunk közlekedni, még is
valahogy lekerültünk az autópályáról és végig a városon keresztül mentünk. Kb.
45 perc alatt a hotelhez értünk. Eléggé szakadtnak tűnt a sok csilli-villi
sokemeletes luxus hotel mellett, de a csóró magyarnak mire telik J?
A strandon akartunk lenni olcsón, parkolós hotelban. Az előtér lehangoló és
penészes bűzös szagú volt.
A hotelban spanyolul
közölték, hogy a foglalásunkat törölték. Majd mikor értetlenül néztem
megismételték angolul is. 20 óra utazás után nem volt hol aludnunk. Ráadásul
nekünk ekkorra magyar idő szerint már éjszaka 1 óra volt. A hajnali 3 órás
kelés miatt is rettenetesen fáradtnak éreztük magunkat. Útitársam csak azt
hajtogatta „nekem csak egy ágy kell semmi más”. Közölték, hogy nem csak az első
két napi foglalásunkat törölték, hanem a következő foglalásunkat is, ami
december 29-30-ra vonatkozott, amikor visszajövünk a Cayman szigetekről.
Azt mondták azért, mert
amikor megírtam nekik előző nap, hogy első nap nem érkezünk meg, mert lekéstük
a járatot, azonnal megpróbálták beterhelni a teljes szállás költséget az első
két napra és a Cayman szigetek utáni második 2 napra is. Mivel a szállást azzal
a kártyával foglaltuk, amivel kénytelenek voltunk újra megvenni a
repülőjegyeket pont az nap lefogyott a kártya limitünk, ezért nem tudták a terhelést
megcsinálni. Ezért törölték a foglalásunkat. A foglalást a booking.com
rendszerén csináltuk. Megadtunk email címet és telefonszámot is a foglaláskor
mivel az kötelező. A foglalással egyidejűleg levonták a szállás költségének 13%-át
biztosíték gyanánt, gondolom ez a booking.com jutaléka, de nem értem, hogy
miért nem írtak egy emailt, ahogy én tettem, hogy nem érünk oda első nap csak
másnap. Ez egy kicsi, kb. 20 szobás családi szálloda volt, szerintem elvárható
lett volna, hogy szóljanak. Van még más kártyánk is, meg tudtunk volna adni
annak az adatát, és akkor nem lett volna ez a probléma.
Közölték, hogy sem az
első 2 napra, sem a második 2 napra nem tudnak szobát biztosítani, mert
kiadták, úgyhogy aludjunk, ahol tudunk. Szörnyű volt ezt hallani, hiszen csaknem
24 órája fenn voltunk és már nagyon elfáradtunk.
Elkezdtünk szállást
keresni. Természetesen csak sokkal drágábban tudtunk találni és nem a parton,
hanem sokkal rosszabb helyen a reptér közelében.
Az új szállodánk legalább
sokkal szebb és jobb volt, igaz, hogy a repülőgépek 50 méterre parkoltak tőle.
De egyikünk sem hallotta a repülők zaját és a kerozin szagot sem lehetett érezni. Mondjuk az is igaz, hogy az ablakokat nem lehetett kinyitni. J … és úgy aludtunk, mint a bunda, végre
ágyban!
Helyi idő szerint hajnali
3-kor persze mindenki felébredt és 5 órakor fel is keltünk, nem tudtunk tovább
ágyban maradni.
2017. december 28. útban
a Grand Cayman szigetre
Megjegyzések
Megjegyzés küldése