Húúúúú Mennyi Nemzeti Park

2018. január 3. Arenal vulkán – függőhidak Nem keltünk korán a mai nap. A Donnánál nem volt reggeli ezért a sok helyi által is látogatott kis étterembe mentünk. Ezeket az éttermeket itt SODA-nak hívják. Itt rendeléskor nem nagyon lehetett variálni az étlapot. Sőt az egész országban… vagyis a környéken lehetetlennek tűnő feladat volt mondjuk az, ha az étlap szerint két pirítós jár a reggelihez hármat kérni, vagy, ha narancs juice jár, akkor azt a helyi lötty kávéra cserélni. Az volt a jellemző, hogy ezt nem akarták megérteni. Majd ezért mégis hozták, amire ki akartuk cserélni az alap dolgot, amit nem kértünk az étlapról, de a végén a számlához hozzáírták az alap dolog helyett hozottat pluszban. Ha finoman fogalmazunk, akkor azt mondjuk, a vendéglátás más mint nálunk. Kicsit durvábban: még a vezetőnk tökéletes spanyol tudása ellenére sem mindig azt kaptuk amit rendeltünk. Kicsit olyan suták a pincérek, de mindenütt ám, talán az egy luxus étterem ahová San Joséban eljutottunk volt...

2018. január 2. La Fontana és Poas vulkán Másnap vezetőnk mondta, hogy korán kell kelnünk, hogy még a felhők takarója nélkül láthassuk a közelben lévő Poas vulkánt. Hatkor keltünk, és elmentünk reggelizni. Reggelinél volt az első találkozásunk a rizsesbabbal. Kiderült, hogy Costa Rica, de a többi közép-amerikai állam nemzeti étele a fűszerezett rizses bab. Az emberek ezt napi rendszerességgel fogyasztják itt. Olyannyira ragaszkodnak hozzá, hogy a válogatott sportolók külföldi utazásaikor külön szállítmányt visznek magukkal ebből az ételből, mert természetesen külföldön nem kapható megfelelő minőségű bab, csak a Costa Rica-i jó. Volt rendes reggeli is. A reggeli a következőkből állt egy tányéron tojásrántotta, sült banán, és persze az elengedhetetlen rizses bab. Vezetőnk szerint közepesen jó volt a szálloda rizses babja. Nekem és a többieknek nem ízlett. Attól még ez a Costa ricaiak nemzeti eledele. Sokszor találkoztunk még vele aztán. Elindultunk a viszonylag újsze...